A biológia és kémia tantárgyakat kedveltem, több versenyen is szép helyezést értem el, s úgy gondoltam, hogy biológusnak fogok továbbtanulni. Különösen a bálnák és delfinek vonzottak.
Az élet mégis egy teljesen más területre és városba vezetett. Székesfehérváron a Péter Rózsa Szakközépiskolába nyertem felvételt, itt szereztem 2000-ben idegenvezető és hostess szakképesítést, ami a későbbi munkámhoz volt szükséges.
2001. februárjától egészen 2005. augusztusáig Nyíregyházán, az Első Nyírségi Fejlesztési Társaság turisztikai referense és a Tourinform Sóstógyógyfürdő irodavezetője voltam. Ezzel párhuzamosan elkezdtem tanulni a Szolnoki Főiskola idegenforgalmi és szálloda szakán, marketing szakirányon, ahol 2005-ben államvizsgáztam közgazdászként.
Az ezotériával először 2003-ban találkoztam, amikor húgomat egy budapesti kollegám indíttatására elvittem egy kezelésre mesteremhez, Kardos Anitához. A kezelésből én is részesültem, s ez az ébresztés hál ’Istennek olyan erős volt, hogy még ez évben elvégeztem a Reiki 1-es tanfolyamot, majd rövid szünet után a Reiki 2-t. Innentől kezdve sorban minden tanfolyamon részt vettem, mivel úgy éreztem, ez az, amire eddig vártam, amit kerestem, s tényleg ekkor éreztem úgy először, hogy hazatértem, ide, a Magyarországi Reiki Egyesületbe, melynek tevékenységét titkárként segítem.
2005. januárjában a Reiki 2-es behangolásomat követően elkezdtem a csakra (tantra jóga) és a kristály, illetve regressziós (reinkarnációs) tanfolyamokat, 2008-tól pszichosebészetet és reinkarnációs terápiát tanulok. 2005. augusztusában felköltöztem Budapestre, s ettől kezdve már a csütörtöki gyógyításokon és meditációkon is részt tudok venni, ami szintén segít a fejlődésben. 2009. január 11-én, születésnapomon ért az a csoda, hogy kristálymesterré avattak.
2005. novemberétől a TÜV NORD Magyarország Kft. marketing vezetője vagyok. Szeretem a munkámat, mert a kreativitásomat és szervezőkészségemet itt igen jól kamatoztathatom.
Számomra nagyon hasznosak a gyógyítói napok, mert valami olyat tudok adni az embereknek, amit sajnos ebben a rohanó világban sokszor máshol nem kapnak meg: szeretetet. Fontos, hogy a körülöttem lévő emberekkel harmóniában tudjak élni, mert akkor minden sokkal „olajozottabban” működik, erőlködés nélkül, de persze ez csak akkor működik, ha bennem is harmónia lakozik.
Amióta sikerül felvállalnom magam, úgy érzem, hogy a világ szeretettel fordul felém. De ehhez kellett egy olyan mester, Anita, akire felnézhetek, mert a kezdeti megtorpanásaim ellenére is támogat az úton, s aki segített önmagammal szembenézni. Igyekszem szeretettel fordulni magam és az emberek felé, s hiszem, hogy idővel bár, de a szeretet minden sötétségen áthatol.
Célom az embereket megismertetni a Reiki és a kristályok csodálatos energiájával, mely jótékonyan fejti ki hatását mind az egyén, mind pedig környezetének fejlődésére.
Mindehhez segítségemre van az úton egy igaz barát, kezelőtársam, Ercsei Mónika, akinek nagyon sokat köszönhetek, mert egymást támogatva és erősítve tudjuk megvalósítani közös feladatunkat. Hálás vagyok neki, hogy nemcsak a boldog, hanem a nehezebb pillanataimban is mellettem van.
Mottóm: "Az életben mindent el tudsz érni, ha igazán hiszel benne."
A honlaphoz jó böngészést kíván
Pataki Tamás "Haraél" kristály terapeuta
|